Három gyerekkel irány Anglia!

Szóval, mint mondtam, eredetileg nem is igazán érettségizni akartam, hanem angolt tanulni, és erre a szomszédban tartott GCSE tanfolyam tűnt a legegyszerűbb, legolcsóbb megoldásnak. Persze félve mentem el, mert hát azért ez nem nyelvtanfolyam - érettségi előkészítő, ahol tudtam, anyanyelvi angolokkal kell megküzdenem a felvételért.

Igen, most sokan azt fogjátok mondani, hogy nem kell ez a kishitűség, mit játszom az agyam, nyilván tök jól értek már mindent angolul, és persze, valahol igaz ez is. Sokat olvasok, sokat nézek sorozatokat (ja, a bűnös szenvedély) és többet értek, mint amennyit nem.
Másfelől azonban ott van bennem mindig a kétely - mert hát nincs olyan nap, hogy ne hallanék új szót, (most már a gyerekektől is egyre többet) nincs olyan könyv, (hö, mit könyv, olyan oldal!) amelyben ne találnék olyan szót, olyan kifejezést, amiről fogalmam sincsen, hogy mit jelent. Ha pedig írni kezdek, abban is mindig van hiba.
Nagyon messze vagyok még attól, hogy elégedett legyek magammal - bár nyilván hosszú utat megtettem már, és egyre kevesebb erőfeszítést igényel az, hogy idegen nyelven fejezzem ki magam, vagy ezzel foglalkozzak bármilyen szinten is. De kétségeim vannak, hogy lesz-e ebből valaha is tökéletes vagy legalábbis olyan jó, ahogyan én szeretném. Persze az én mércém magas, azt nehéz lesz valaha is átugrani.
A GCSE kurzusra viszont úgy tűnik jóval alacsonyabbra helyezték. És nem csak azért, mert bejutottam, hanem mert amikor kézbe kaptuk a feladatlapunkat is, kiderült, hogy a maximális 25 pontból 23-at értem el, a bekerüléshez pedig 15 is elég volt, szóval ettől azért kicsit megnyugodtam. (Pláne, hogy ráírták a fogalmazásom mellé, hogy ugyan teljességgel félreértettem, miről kell írni, de mivel nagyon jól fogalmazok, ezért csak egy pontot vontak le a hibámért.) Hát igen, így kell égni és mennybe menni egyszerre.
Ez a tanfolyam, ahogyan a matek is, főleg britekkel van tele. Nekem kicsit meglepő, hogy néhány 60-70-es idősebb részt vevő is van, méginkább, amikor hamarabb kapják elő a tabletjüket és a Kindle-jüket, mint én.
Természetesen ez a tanár is tündéri aranyos - itt az angoloknál amúgy még egyetlen tanfolyamon se találkoztam olyan tanárral, aki ne szívvel, lélekkel csinálta volna a munkáját, és mind nagyon felkészült, nagyon profi. Minden egyes alkalommal azt érzem, hogy van egy cél, ami felé megyünk és lépésről lépésre odavezetnek majd, ahol nekem a végén lennem kell. Ez amúgy elég jó és biztonságos érzés.
Az első témakör, amit most veszünk, az a szövegértelmezés. Bevallom, ez nekem nagyon nehéz, főleg a szövegek természete miatt. Mert hát ugyebár nekem nincs meg az a kulturális hátterem, ami sok esetben elkerülhetetlen.
Az első szöveg, amiről beszéltünk egy rövid, kis háromsoros volt:  
Ez olyan klasszikus reklám errefelé, mint nálunk otthon a Müszi vagy a "mert ez műanyag" és mindenki már dúdolja is. Természetesen én soha nem is hallottam róla és első percben nem is értettem, hogy ez az utolsó három szó micsoda, hogyan is kéne kiejteni, mire is vonatkozik.  Itt azért a britek tagadhatatlan előnyben voltak. De aztán egész órán erről beszélgettünk és magukról a reklámokról - mi mindent kell bennük nézni, hogyan is kell értelmezni, és mi annak a módja, hogy ezt a tudást esszébe öntsük.
Merthogy természetesen nem önmagáért való beszélgetés volt ez - a célja az volt, hogy felkészítsen minket az első dolgozatra, amit október közepén írunk, és aminek keretében egy reklámról kell írni, hogy szeretjük vagy gyűlöljük.
A következő órán Philip Larkin "I remember, I remember" című verse volt a téma, aki Coventryben született és a város leghíresebb szülötte, költő. Én még soha nem hallottam róla ezelőtt. De most elővettük egy versét, azt elemezgettük, boncolgattuk, miket lehet kiolvasni belőle. Persze itt is kijött a hátránya annak, hogy nem az angol az anyanyelvem - merthogy a fene se tudta, hogy a "squinnied" olyan szó, amit ő talált ki, én azt hittem, hogy csak én nem ismerem. Aztán az is kiakasztó, amikor az ember minden egyes szót ismer, a mondat értelme még sem áll össze, mint a vers híres utolsó sorában: 'Nothing, like something, happens anywhere.' Mondjuk utána, kicsit meggugliztam, és kiderült, hogy ezért ezzel sok más embernek is gondja van, még az anyanyelviek közül is. Merthogy ez nem egy könnyű vers, és maga a költészet amúgy se feltétlen könnyen érthető dolog.
Mindenesetre hihetetlen izgalmas utazás ez nekem, figyelni, hogyan is tanulnak mások irodalmat, költészetet. Feltűnő különbség, hogy itt sokkal inkább szövegközpontú az értelmezés, mint amit Magyarországon csinálunk. Én ilyen szintű elemzéseket eddig csak az egyetemen hallottam (Na ja, a gimiben meglehetős szar magyartanárom volt). Természetesen nem hangzott el "a költő azt gondolta" kifejezés, ha mégis, akkor szigorúan alá kellett támasztanunk azzal, amit olvastunk. Nagyon erőteljesen visszafogott a tanár minden szárnyalást, fantáziadús következtetést: csak a szöveg volt, és a szerző, akiről rajtam kívül mások se tudtak semmit. Ám ha jól következtettünk, akkor a tanár megörvendeztetett minket néhány életrajzi adatmorzsával, amiből óra végére amúgy nagyszerűen összeállt a kép arról, ki is volt ez a fickó és miért írt ilyen verseket.
Az óra menete amúgy elég szigorú - a napi szövegelemzés után minden alkalommal nyelvtan jön. Mikor használunk kettőspontot, mikor pontosvesszőt, hová kell aposztróf, hová vessző. Úgy tűnik, ezzel sok embernek gondja van, ezért bőven kapunk gyakorlatokat, teszteket. Mindezt fellazítva egy kis szünettel, teával, kávéval és máris eltelik az a két és fél óra.
Bírom nagyon amúgy, hogy a tanár olyan rendes kis flanelinges, kordgatyás, ősz hajú, szemüveges angol prof - de amikor elkezd magyarázni, akkor énekel, táncol, hangokat utánoz (és nem túlzok) mindent megtesz, hogy közel hozza hozzánk az anyagot, hogy élvezzük, hogy jobban megértsük.
Lecke persze itt is van, de nem annyi, mint a matekon, ahol most körülbelül tíz oldalnyi egyenletet kell megcsinálni gyakorlásképp. Angolon most fő feladatunk, hogy elkészítsük előre azt a bizonyos fogalmazást (esszét) az általunk szeretett vagy gyűlölt reklámról. A téma előre meg van adva, és otthon tucatnyiszor is megírhatjuk, ha akarjuk - elküldhetjük a tanárnak emilben, ő kijavítja, elmondja a véleményét és megírhatjuk újra és újra, hogy jó legyen. A vizsgára vázlatokat szabad elvinni - de magát a teljes szöveget nem. Azt ott kell megírni.
Én jó sokáig halasztottam a feladat elvégzését - akár könnyű is lehetett volna és össze is csaphattam volna, de valahogy mindig úgy adódott, hogy volt más teendőm, ez meg mindig utolsónak maradt, amikor már késő volt, álmos voltam, ötlettelen. Mivel a múlt héten már próbavizsgát írtunk a szövegből, nem lehetett tovább halasztani, én meg már épp kezdtem kétségbe esni, hogy mi lesz itt egész évben, ha már az első tesztfeladatnál feladom, mert nincs rá időm, hogy kidolgozzam.
Ráadásul a mellettem ülő litván csaj azt mesélte, hogy ő is tavaly mindkét tanfolyamot egyszerre csinálta, de az angolon elbukott - főleg, mert nem vette komolyan ezeket a tesztfeladatokat, amik év közben voltak, gondolván, hogy úgyis a végső, nagy vizsga számít, aztán jól meglepődött, hogy az 60%, és a beadandók azért egy combos 40-ot érnek, amit így ha elront vagy elbliccel az ember, komolyan csökkenti saját esélyeit a jó jegyre. (Ezt ugyan most is előre megmondták, de az ember hajlamos ilyeneket elfelejteni...)
Az utolsó pillanatban szerencsére összekaptam magam - a próbavizsga eredménye jó lett, jövő héten jön az igazi, de most már nem félek, mert megvan mit írok, elégedett volt vele a tanár és nem is volt olyan sok hiba a szövegben, amit írtam, mint amennyit gondoltam, hogy lesz. Másfél oldalon olyan tíz hiba - ebből 7 vessző. Szóval most azt kell gyakorolni - meg észben tartani a szabályait. Teendő tehát van - de pánik nincs. És ez jó.